A JÖVŐ ZÁLOGA
Újabb csoda ébredése
családoknak szép termése,
egy kisgyermek születése.
Nyújtsunk nekik támfalat,
gyökereket, szárnyakat
valós, tiszta vágyakat.
Tanítsuk meg szeretni,
tiszta szívvel nevetni,
a jó példát követni.
Lássák mi a valóság,
már nem tabu az igazság,
az élet nem csak vidámság:
A földön sok a gyalázat...
A gőgnél jobb az alázat,
s hogy belássuk a hibákat.
Ne építsünk légvárat, -
az élet merő kockázat,
de láthatunk még csodákat.
A kudarc múló ingovány,
hisz vadviharok égboltján
is mosolyog szivárvány.
A tisztelet, s a becsület
nem elcsépelt kövület.
Jót várni, csak így lehet.
Csak a szülői szeretet
szülhet nemes jellemet,
boldog, erős nemzetet.
Az új nemzedék lehet
a jövőt rejtő ígéret,
ha teszünk érte eleget.
családoknak szép termése,
egy kisgyermek születése.
Nyújtsunk nekik támfalat,
gyökereket, szárnyakat
valós, tiszta vágyakat.
Tanítsuk meg szeretni,
tiszta szívvel nevetni,
a jó példát követni.
Lássák mi a valóság,
már nem tabu az igazság,
az élet nem csak vidámság:
A földön sok a gyalázat...
A gőgnél jobb az alázat,
s hogy belássuk a hibákat.
Ne építsünk légvárat, -
az élet merő kockázat,
de láthatunk még csodákat.
A kudarc múló ingovány,
hisz vadviharok égboltján
is mosolyog szivárvány.
A tisztelet, s a becsület
nem elcsépelt kövület.
Jót várni, csak így lehet.
Csak a szülői szeretet
szülhet nemes jellemet,
boldog, erős nemzetet.
Az új nemzedék lehet
a jövőt rejtő ígéret,
ha teszünk érte eleget.
2017. 03. 28-31.
AKÍK
Művészeti Pályázat -
„Sok mindent lehet, de csak a jót szabad”
Aranyrét éke
kalásszá érve
célba ért végre.
Aratott kéve
áldott termése,
kész végzetére.
MÚLHATATLAN
MÚLTUNK
A
magyar föld büszke népe
beleunt
a sínylődésbe,
új
béklyóját széjjeltépve
saját
sorsát vette kézbe.
Őszre
fordult már az idő
merész
tettek sarjadtak,
ősi
ösztön buggyant elő,
túlerő
sem lankaszthat.
Nem
érti tán Kelet s Nyugat
mi dúl
a Kárpátok alatt,
miért
fortyog az indulat?! -
külhonban
csak közöny akadt.
Újra
hamis béke honol -
Elég
volt az ámítás!
Magyar
ember sosem hódol
vérében
a lázongás.
Hiába
az ádáz önkény,
e
fojtogató galád kor,
felkelőnek
nincsen törvény,
árulásért
megtorol.
Retinákba
égett emlék:
vértócsa
és rettenet
eltorzuló
városképek
arcokon
a döbbenet.
Lobogott
sok lyukas zászló
vészjósló
az „új világ”.
Égig
ért már a sok jajszó,
könnybe
fulladtak az imák.
Golyózápor
volt a hóhér,
hevert
a sok névtelen holt, -
alávaló
gyáva tettért
minden
gyilkos meglakolt?
Űzött
vadként menekülők
mentették
a menthetőt, -
zord,
megcsonkult életüktől
nem
remélve szebb jövőt.
Az ősi
hazát féltő,
elszánt
hősi halottak,
hatvan
éve felemelő
„sorsgyőzelmet”
arattak.
Szent
hitükből nem lett fétis,
csak
sírkövükre jut babér.
Tán
már érti nemzetünk is,
miért
csordult ki annyi vér.
Nem
kell honbitorló horda! -
a
Jelen, - méltó küldetés.
Örökül
vett szabadságban,
minden
magyar tettre kész?
Itt a
modern rémuralom,
hitvány
terror-rettenet
lehet
még új forradalom;
folytatjuk
a küzdelmet.
A
magyar föld büszke népe
örökre
vésse kőbe:
A
szabadság nem csak eszme! -
ez az
ősök öröksége.
2016. ápr. 5-7.
’56-os forradalom és
szabadságharc
60. évfordulójára RAJTUNK
A SOR!?
Ma
mit érez e rideg világ,
ha
útjába’ nincstelen hever?
Még
meddig burjánzik e gazság,
mely
bárkit koldus sorba teper?
Egyre
fertőz e földi pokol
a
hajszolt, modern világ átka,
míg
oly’ sok hamis ábránd honol,
a
hitelmámor nyom a sárba.
Ha
köddé vált a biztos hajlék,
a
hányatott lét már nem délibáb;
kérészlétnek
tűnnek az eszmék,
romba
dőlnek az utópiák.
Hát
mit érez ő, a nincstelen,
kit
nyomorba tiport eme „kor”?
Ki
sorsát vállalni kénytelen,
jussa
a kín, s a tömény undor.
Rongyruhája
fityeg utána,
ráncot
fest arcára a nyomor,
sorvadt
testét vad éhség rágja,
betevőért
szennyben kotor.
Öröme
tán csak a napsugár
a
havat elragadó tavasz.
Minden
reménye csak kártyavár,
korcs
daccá duzzad minden panasz.
Tépázott
hitéből mi marad?
Képes
kezét imára fogni?
Mikor
nem jut minden nap falat,
miben
bír még kapaszkodni?
E
rút valóság mázsás súlya
nehezül
sok ezrek vállára.
A
tapintat az esély kulcsa,
a
megértés apró szikrája.
Egyre
gyűl a sorstalan szegény,
ha tovább szorít e galád kor,
örök
béklyó lesz minden remény…
Ma
„rajta”, holnap rajtunk a sor!
2012. Szept.24-27
„Egymásra lépni tilos!”
alkotói pályázat
ÁLOMBÓL VALÓSÁG…
Minden
perc mosolyog,
ölelnek
a rímek,
ma
már új nap ragyog,
vidámak
a színek.
Selymesen
simogat,
a
legyűrt félelem,
egy
merész pillanat,
új
gyümölcsöt terem.
Űzném
e „holt” időt,
pörögjön
kereke,
hozza
az új jövőt,
perzseljen
melege.
Úttalan
utakon
vágyódó
képzelet,
átlép
a falakon
és
tehozzád siet.
2012. Szept.15.
AZ ÉLET BOHÓCA
Görcsbe
rándult testtel
múlik
minden este,
a
múlton merengek
a
jövőt keresve.
Éjsötét
emlékek
végzetem
színpadán,
mint
fojtó keservek
eltemetnek
némán.
a
rideg valóság:
sorscsapdába
szorult
a
hervadt ifjúság.
Az
élet vad terhe
nem
kímélt sohasem,
malmának
kereke
szertezúzta
hitem.
Pofonok
íze ég
meggyötört
arcomon,
mulatva
nevetgél
szétfolyó
álmomon.
Enyém
ez a bélyeg
nincs
kiút alóla?
Én
maradok végleg
az
élet bohóca?
2012. Szept.5.
LÁTOMÁS A BOLDOGSÁG…
Tükröt
tart a fanyar jelen,
húsba
mar a sajgó lét,
fondorlatos
gúnnyal üzen:
Álmod
tára most a tét!
az
élet iszapmocsarán,
mikor
süllyedsz, vigyorog,
hát
kapálózhatsz szaporán.
Ködbe
veszett minden varázs,
gyöngye
végleg elgurult,
régen
kialudt a parázs,
izzó
fénye megfakult.
A
jégbe dermedt remény,
láncra
veri a holnapot,
ölelése
kőkemény,
már
nincsen köztes állapot.
Minden
álom dohos verem,
a
látszat nem a valóság.
Új gyümölcs
már nem terem,
csak
látomás a boldogság.
2012. Szept.2.
MEGTÖRVE
Furcsa
üresség vesz körül,
kínzó
kétségekkel vegyül.
Vadul
szorít a félelem, -
hogy
nem történik semmi sem;
hogy
nem keres, és nem üzen; -
Buta
tévedés volt minden?
Az
árva holnap is ilyen,
örömöktől
meztelen?
Ölel
a szürke semmiség,
csak
egyre nő a feszültség.
A
valóság arcon csapott:
Kevés
vagyok!? - Már megszokott.
Törékeny hitem foldozom,
már
nem találom vigaszom.
Felemészt
a maró tudat, -
Minden
vágyam ócska kacat!?
Rabságra
ítélt a magány,
talán
nincsen másabb irány...
2012.
Aug.25.
TÉTOVÁN…
Meggyűrt a vaskos álmatlanság újra,
számtalan gondolat zakatol vadul,
a múló percet nyugtalanság nyúzza,
sok eleven emlék sehogy sem csitul.
Megfojt e tajtékzó lelkű zűrzavar,
a holnapok jötte is csupa homály.
Egy búja tekintet emléke felkavar,
nyomában fogan sok kérdés, akadály.
Éget a valóság, a gyilkos tudat,
legbelül valami mégis mocorog,
kísért egy érzés nem lelek kiutat,
a villámgyors idő most csak vánszorog.
Helyem
nem lelem, ural a kábulat,
tétova
vágyam most messzire kószál.
Dús
magányom után jöhet fordulat? -
E
rejtett válasz a jövőben bujkál…
2012.
Aug.23.
Augusztus 18. nyomán
HAJNALTÓL - HAJNALIG…
Felsejlik a hajnal homályos fátyla,
minden halandó a nap fényét várja.
Csendben fürdőzik az eltorzult árnyék,
jótetté sarjad a korai szándék.
A föld ölébe simul a láthatár,
a víztükrén táncot jár a napsugár.
Ma csupa csáb a napozó délibáb,
szeretetre vágyik az egész világ.
A mesés természet újra bókot kap,
búcsúcsókot lehel a szunnyadó nap.
Vörösen izzik a búja alkonyat,
minden pillanat új esélyt tartogat.
Pajkosan kacsint a buzgó telihold,
tengernyi csillag boldogan felrikolt.
A sötétlő éjben villámfény ragyog,
a szívekben néha vad kétség lobog.
Amint a vén Föld egy piruettet lejt,
az új hajnal fénye reményeket rejt.
Az élet valóság, nem puszta játék,
küzdelmes körforgás, mégis ajándék.
2012. Júl. 25-26.
„Hajnaltól hajnalig”
verspályázat
Ma írjunk történelmet,
És vívjunk hős küzdelmet:
A székely anyaföldért,
A tépázott hazánkért,
A fenyves Hargitáért,
A havasi gyopárért.
A székely kapuinkért,
A becses kincseinkért,
Az emberek jogáért,
A hősök nyugalmáért.
Az ősi magyar nyelvért,
A piros-fehér-zöldért.
A boldog, szép jövőért,
Az utód nemzedékért.
Bástyánk, a nemzet lehet,
S az isteni szeretet.
2012. Júl. 4-5.A székely anyaföldért,
A tépázott hazánkért,
A fenyves Hargitáért,
A havasi gyopárért.
A székely kapuinkért,
A becses kincseinkért,
Az emberek jogáért,
A hősök nyugalmáért.
Az ősi magyar nyelvért,
A piros-fehér-zöldért.
A boldog, szép jövőért,
Az utód nemzedékért.
Bástyánk, a nemzet lehet,
S az isteni szeretet.
„TAVASZODIK”
A természet ébred, - egyre hívogat,
Hóvirág nyílik,
aprócska rügy fakad.
Madárfütty
árad, napsugár cirógat,-
A
dermesztő télnek üzenve hadat.
Minden
új kikelet hajt pár ünnepet,
Páratlan,
buja színekbe öltözött.
Szépséggel
köszönti a női nemet,-
Majd
tiszteleg az ifjú hősök előtt.
Anyákat,
nőket - a gondviselőket,-
Akárcsak
a nap a viruló földet,
Akképpen
áldják, kényeztessék őket.
Honfiak,
hősök - a becsületcsőszök,-
Hazáért
halni kész, vakmerő ősök,
Fejet
hajt a nemzet - hitetek győzött!
2012.
Már.2-3.
„Rügyfakadás” verspályázat
TÉLI ESTE
Vad fagytól csikorgó, sivár
tájra,
sötét borul már öt óra tájba’.
Egyre lankad a vad színek
bája,
kísért
a léted fojtó hiánya.
Emlék a madárdal, s minden
fűszál,
üres az utca, csak a csend kószál.
Csupasz fasor toporog az úton,
mint ecsetnyom a festői vásznon.
Reményt hint a bortüzes alkonyat,
majd lemegy a nap a láthatár alatt…
Halvány homályt hintő,
vörös vésztől vérző,
fojtó, feszes fátyol,
bút bánatba burkol.
ármány áldozattá.
Lángja legyűr lassan,
sovány sóhaj suhan…
üres az utca, csak a csend kószál.
Csupasz fasor toporog az úton,
mint ecsetnyom a festői vásznon.
Reményt hint a bortüzes alkonyat,
majd lemegy a nap a láthatár alatt…
2012. Jún. 1-3.
„Lírai miniatűrök” verspályázat
Tóth Ila: "Téli
este" című festménye
ÁLDOZAT
vörös vésztől vérző,
fojtó, feszes fátyol,
bút bánatba burkol.
Álmok álnok árnya,
csend csapdába csalta.
Zord zugába zárva,
régen rémek rabja.
ármány áldozattá.
Lángja legyűr lassan,
sovány sóhaj suhan…
2012. Máj. 26-28.
„Lírai miniatűrök” verspályázat
Ovidiu Petca:
"Áldozat" című festménye
ÉRZÉS
A magasba emel, mikor megtalál,
Ölében minden szív vadul kalapál.
Eláll a lélegzet s a térd megremeg,
Szemekben csillogó érzésrengeteg.
Ölében minden szív vadul kalapál.
Eláll a lélegzet s a térd megremeg,
Szemekben csillogó érzésrengeteg.
Perzselő léte, - mézédes érzelem,
Kortalan jötte, - igazi rejtelem.
Belemerít a vágyak tengerébe,
Odaadnál érte mindent cserébe.
Kortalan jötte, - igazi rejtelem.
Belemerít a vágyak tengerébe,
Odaadnál érte mindent cserébe.
Uralma alatt az ész alulmarad,
Hevéből sok tüzes pillanat fakad,
Csókjának íze örökre megmarad.
Hevéből sok tüzes pillanat fakad,
Csókjának íze örökre megmarad.
Hullámzó kábulat - féltett érzelem,
Még ha néha fájsz is - jó, hogy vagy nekem!
Az életnek célja: Te vagy Szerelem!
Még ha néha fájsz is - jó, hogy vagy nekem!
Az életnek célja: Te vagy Szerelem!
2012. Feb.21.
„Szerelem Te mindenem” versíró pályázat
„Szerelem Te mindenem” versíró pályázat
KÉZ A KÉZBEN...
Monoton jönnek-mennek a napok,
A rém éjszakák s a bús nappalok.
A „párok napja” buzgón díszeleg,
Fojtogat rút magányom - szenvedek.
A rém éjszakák s a bús nappalok.
A „párok napja” buzgón díszeleg,
Fojtogat rút magányom - szenvedek.
Idős, fiatal kéz a kézben jár,
Az én kezem szorítja: a magány.
Van kinek a sors csak ennyit adott,
A kézfogás ábrándja már halott.
Az én kezem szorítja: a magány.
Van kinek a sors csak ennyit adott,
A kézfogás ábrándja már halott.
Körülölel s felemészt a kétség,
Eltorzult a világ! - A tisztesség,
S az emberség, már silány semmiség.
Eltorzult a világ! - A tisztesség,
S az emberség, már silány semmiség.
Ma már mit sem ér a tiszta jellem,
Kiben nincsen báj és nincsen kellem,
Az alulmarad a magány ellen.
Kiben nincsen báj és nincsen kellem,
Az alulmarad a magány ellen.
2012. Feb.13-14.
SZÜLETÉSNAPODRA
Február első reggelén,
Mikor a tél még kőkemény,
Köszöntsön téged az idén,
E szerény kis költemény
Születésnapod ünnepén.
Ha tehetném, - Mit adnék neked?
Égig felérő örömhegyeket,
Lelket átjáró boldog perceket,
Gondtalan napok végtelen sorát,
S beteljesült álmok millióját.
De nincs hatalmam ilyet adni neked,
S távolság gátol, hogy átöleljelek,
Így ajándékom csak e pár sor lehet.
Fogadd hát tőlem olyan szeretettel,
Amilyen szeretettel született!
2012. Jan.30.
EGY MŰVÉSZNEK
Küldetés a tehetség.
Szolgálat a művész lét,
Tisztelet jár mindezért.
A Jóisten mindig adjon fényt,
Ha félelmed űzi a reményt.
Sose téveszd a jó ösvényt,
Őrizd lelkedben az erényt.
Munkádat áldás kísérje,
Kitartás vigyen előre,
A siker legyen gyümölcse,
S szeretet a szépsége.
2012. Jan.16-18.
Születésnapra, Jan.22.
AZ ÚJÉV KÜSZÖBÉN
A természet már didereg,
Az újév gyorsan közeleg,
Mint időkerék úgy pereg,
S a kérdés most is rengeteg:
Újév új reményt is hozhat?
Ki még nem mert, álmodozhat,
S jobb élettel találkozhat?
Mi eddig fájt, halványulhat?
Az esetlen boldogulhat?
Bánatunkra vigasz szállhat,
S ami jó volt, megmaradhat?
Amit most még kudarc övez,
Ez az újév annak kedvez?
A világnak jobb sorsa lesz?
Nekem újév, mondd, mit rejtesz?
Lesz, ki önmagamért szeret,
S végre igaz társam lehet?
Ez az újév hittel telhet?
Kudarc helyett sikert rejthet?
Minden újév jötte kevély,
Kinek mit hoz mindig rejtély,
Váratlan és csupa szeszély,
Jóra, s rosszra is van esély.
Hogyha én is kívánhatnék,
Arra vágynék, ami érték.
Legyen minden nap ajándék,
S valamiért örök emlék.
Jövőben is tudjunk adni,
S becsületesnek maradni,
Amink van azt megbecsülni.
Újabb célokat kitűzni.
Szeretetben tudjunk élni,
S őszinte hittel remélni.
A gondokat elviselni,
Minden rosszat elfeledni.
Mindig emberibbé válni,
A helyes ösvényen járni…
S mindezekért, törekedni
Az Istennek hálát adni.
2011. Dec.26.
BÁRCSAK...
Az idén is, mint minden esztendőben,
Ünneplőbe öltözött a táj decemberben.
Az ünnep illata már száll a levegőben,
S meghittség lobog az emberek szívében.
Közeleg, a nap mikor mind adhatunk,
Szeretteinknek örömet nyújthatunk.
Az évben ilyenkor jobbá válhatunk,
S mindenki életére jót kívánhatunk.
Ajándék minden pillanat, amit együtt tölthet,
Hol örülhet a család az ünnep örömének.
Valós a boldogság, hol szép asztal terülhet,
S a szent estén reája étek kerülhet.
Bárcsak mindenkinek szép lenne az ünnep,
S ne lenne ki e napon is bánattól csüggedt.
Kinek árva lénye a magányba süpped,
S rég korgó gyomra az éhségtől lüktet.
Bárcsak minden házba égne a gyertya lángja,
S békesség költözne mindenki otthonába.
Ha karácsonykor senki sem ázna, fázna,
S mosolyra nyílhatna mindenki szája.
Bárcsak ne lenne gyerek, kinek széttörik álma,
Mert ajándék helyett csak sóvárgás bántja,
Kit ilyenkor is gyötör a szeretet hiánya,
S a szegény, a csodát is mindhiába várja.
Karácsony, igazi szépsége szállna a világra:
Ha minden embernek csak örömmel szolgálna,
S ha a szeretet ünnepének varázsa átjárna,
Mikor újra beborít a hétköznapok homálya.
ÉVSZAKVÁLTÁS
Közeleg a tél,
Lankad minden, ami él,
Hull a falevél…
Új színt ölt a táj,
Hűvösek az esték már,
Az idő nem vár…
A félelem fáj,
Csak egy gondolat kószál,
Hogy tűrni muszáj…
2011. Szept.22.
MAGYARNAK SZÜLETTEM!
Magyarnak születtem magyarok őseim,
Magyarként tettem meg első lépteim.
Magyar volt az első szó, mit kiejtett ajkam,
S egy „idegen”országban magyarnak maradtam.
Magyar az imám is mire kezeim kulcsolom,
S a szebb jövőről is magyarul álmodom.
Magyarul születnek bennem gondolatok,
Bárhová születtem, mégis magyar vagyok.
Bárhová vet sorsom, bárhol élem életem,
Ez marad hazám, míg élek, ahol születtem,
E székely haza, hová gyökereim kötnek, s
Magyar maradok, mert magyarnak születtem!
2011. Aug.26, Szept.8.
AZ ÍRÁS ÖRÖME
Itt ülök némán az ihletre várva, hogy
Elmondjam, mit adhat az írás csodája,
S hogy a sokszínű érzések s szavak világa,
Egy laikust, hogy keríthet a hatalmába.
Sosem voltam költő és ma sem vagyok
S hogy mégis írok, azért áldom a napot,
S azt a véletlent, mely minderre hatott,
Ami másfél éve, oly’ sok újat hozott.
Bódító mámorként egyszer csak rám szakadt,
Egy idegen érzés, mint valami sugallat,
S álmomból ébresztve írásra késztetett,
Bár ég adta tehetség bennem nem rejlett.
De mikor elkap, behálóz, s magával ragad,
S egymásba fonódnak érzések s szavak,
S a sorok közt spontán átadod magad;
Közben az idő, mint gyorsvonat úgy szalad.
S hogy az örömön túl az írás mit adhat?
Békés perceket, s önfeledt nyugalmat,
Elmélyült érzést, s a léleknek szárnyakat,
Vagy sors adta kínból, újra élt fájdalmat.
Puszta létével ad szabadságérzetet,
Mert segít levetni a súlyos terheket.
Általa megtisztul a szellem s a lélek,
S teret ad valami belső merengésnek.
Felüdül a lélek, ha magányba merülhet,
S a túlcsorduló érzés, ha papírra kerülhet,
Mit kimondani nem lehet, vagy nem merek,
Vagy legtöbbször, éppen nincsen akinek.
Mindez nem költészet s nem is művészet,
Csak versformába öntött érzésötvözet,
Mégis a szívnek egy boldogságérzet,
Hisz valami, amit önmaga teremtett.
Mint anya a magában hordó magzatot,
Kit a kellő pillanatban a világra hozott,
S kiben örömét leli, mert értelmet adott,
S máris visszavágyja e „áldott állapotot”.
Mindeközben az lehetek, aki vagyok,
Mert itt lehetnek az álmaim is nagyok.
Másokkal megosztva, bizalmat adok, s
E bizalomért méltatásként örömet kapok.
Öröm az örömben, ha ezáltal adhatok,
Ha mások arcára mosolyt csalhatok, vagy
Csak egyszerűen egy érzést nyújthatok,
Mely teremthet egy kósza gondolatot.
Az alkotás szépsége, hát nem vitatható,
Bár nem ez a cél, de értelmet adó,
Ha érzés, gondolat benne megtalálható,
S a szívekben kisarjad a mondanivaló.
2011. Aug.8-10.
„DE MIÉRT?”
Keresni mindenben az igazi értelmet,
Talán az életnek ez adhat értelmet…
Sok emberi lényben az kelt félelmet,
Hogy megannyi kérdésre nem jön felelet.
Az élet sokszor követ el baklövéseket, hisz:
Kinek nem ad viszonzást, miért ad szerelmet?
Könnyekkel áztatott kínzó gyötrelmet,
S végtelennek tűnő, céltalan küzdelmet?
Küzdelmet, melyet önmagával vív meg,
Így évek szállnak el, míg egyedül tévelyeg.
Rég keresi útját, de lelke már félszeg,
A boldogság létében így hitét veszti végleg.
Seb fedi be szívét, hisz a magány éget;
Rég nem várja senki, akit átölelhet,
Üres rég az ágy is, hol nyugovóra térhet,
Így minden új reggelen egyedül is ébred.
Hát miért ad az élet ily’ hasztalan terhet?
S miért sanyargatja az emberi szíveket?
Mi szerint osztja e „hamis” szerelmet, s ha
Viszonzást nem adhat, mért’ nem ad kegyelmet?
Kegyelmet, melyet csak feledés jelenthet,
S mitől az érzelmi béklyó végre leeshet,
Hogy újra élhetővé váljon, e mostoha élet,
S hinni merjen abba, hogy újra remélhet.
Mindarra mi fontos ezen a világon…
Egyszerű halandóként én is arra vágyom.
De van értelme az élettől bármit is várni,
Ha a miértekre sem tud válasszal szolgálni?
2011. Júl.30-31.
REMÉNY…
Emberi berkekben kószáló tünemény,
Álmokból tapasztott tétova építmény,
Lelkünkbe férkőzött érzésszülemény,
Manapság úgy hívják: hogy remény.
De mért’ kísért e többarcú szeszély,
Ha válóra válása annyira csekély?
Rejtély az tény, de nem eszmény, hát
Valaki mondja meg, mit ér a remény?
Mit is érzünk, mikor remélünk?
Lehet, hogy felhőtlen örömet érzünk,
Esetleg több sebből is vérzünk?
Vagy mindkét érzésben van részünk?
Amint remélünk, akképpen élünk,
Vagy érdem szerint van benne részünk?
Vajon nem tévedés minden reményünk?
S hogyha nem remélünk, ne is éljünk?
Ugyan úgy érzi a szomorú s a boldog,
Hogy büntetlen születnek az álmok?
S mi egyiknek nem ad csupán átkot,
Egy másiknak, adhat vidámságot?
Végül is mért’ hisszük mi emberek,
Hogy ez a világ csak úgy kerek,
Ha a remény keltette egyveleg,
Belsőnk legmélyén bizsereg?
Hisz a remény, a csalfa nem más,
Mint félelembe burkolt bukás,
Testet s lelket bántó csalás,
Sőt, néha már kész szívhasadás.
Tán van, ki el sem tudja képzelni,
Milyen lehet azt átélni, hogy
Mit az élet ad, menten elveszi, s így
Az új reményt is, csak félelem kíséri.
Könnyű kinek remélni csupa derű,
Mert korábbi emléke nem keserű.
De az élet sajnos nem egyszerű,
Kivel fukar, s kivel meg bőkezű.
De mindhiába a tiszta, józan elme,
S hiába kérdéses a remény értelme,
Mindig lesz, kivel galád játékát űzze,
S lesz, kinek a hitét zúzza össze.
2011. Júl.21-23.
A VALÓSÁG SÚLYA
Újabb napra ébredt a hajnal,
De ma sem biztat semmi jóval,
Körülölel a képek néma csendje,
De senki nincs, ki e csendet megtörje.
Ragyog a nap, de nem ér el fénye,
S ma nem elég kék az ég halványkékje.
Hiába kapaszkodsz a sovány reménybe,
Ha csak komor szürkeség maradt belőle.
A valóság súlya száll az ember vállára,
Mikor összedől álmának ingatag vára.
Ez a kusza élet, tán így tesz próbára…
De minden kis örömnek csalódás az ára?
Hiába az élet több ezer gyönyörű csodája,
Ha épp az hasztalan, mi a szívet táplálja.
Így, már az érkező holnapot sem várja,
Hisz a lemondás búja lohol a nyomába.
Néha már sajnos kevés a józanész,
Ha elkap az érzés, mely lassan felemészt,
Semmit sem tehetsz, ha csapdájába lépsz, mert
Biztos a kudarc, ha a sorssal szembe mész.
2011. Júl.13-14.
FOHÁSZ
Te, a mindenség Teremtője,
Nézz le hozzánk ide a Földre:
Áldást szórj a szenvedőkre,
S adj okot, az új reményre.
A düh, s a gyűlölet messze szálljon.
Szívünkben szeretet sarjadjon,
S hitünk mindig megmaradjon.
Óvd meg lelkünk tisztaságát,
Hallgasd meg mindenki imáját,
Vezesd, ki nem találja útját,
Váltsd valóra sokak álmát.
Te, ki belelátsz minden szívbe,
Ismered mindazt, ami zajlik benne,
Segíts, hogy fájdalom ne gyötörje,
S a bánat, ha lehet, elkerülje.
Őrizd mind, kit szívem szeret,
S nyújthassak, ha kell segítő kezet.
Amikor nehéz, s mostoha az élet,
Akkor is meglássam benne a szépet.
2011. Jún.24-25.
Lennék a kéz, mely simítja arcodat,
Lennék a fül, mely hallgatja hangodat,
Lennék a száj, mely gyűjti csókodat,
Lennék a csók, mely érinti ajkadat.
Lennék a szem, mely látja mosolyod,
Lennék az orr, mely érzi illatod,
Lennék az orr, mely érzi illatod,
Lennék a váll, melyre fejed hajthatod,
Lennék az éjszakád s a nappalod.
Lennék a napfény, minden hajnalon,
Lennék a mosoly, szomorú arcodon,
Lennék a mosoly, szomorú arcodon,
Lennék egy kép, álmod legmélyén,
Lennék az út, melyen járod utadat,
Lennék a víz, mely oltja szomjadat.
Lennék a test, mely eggyé olvad veled,
Lennék a vágy, mely megszületik benned,
Lennék a hang, mely suttogja neved,
Lennék a remény, ha elhagyott hited,
Lennék a remény, ha elhagyott hited,
Lennék a minden, - a mindened.
2011. Máj.18-20.
SZERETETTEL
„Egyszer mindennek eljön az ideje,”
Az, hogy itt lehetek, ez is eljött végre.
Ez a szép nap, a türelem gyümölcse,
Melynek ajándék minden egyes perce,-
Legyen ez a pár sor, a köszönet is érte.
Másfél éve „Egy Hang”gyűjtött egybe,
Összeköt az elmúlt hónapok közös öröme,
S a szeretet ereje, mely e köteléket védte.
A viszontlátás reményével nézzünk előre,-
Addig, a szeretetem hagyom itt emlékbe.
2011. Ápr.13-17.
Klubtársaknak
Sokszor puszta látszatra ítélünk.
Erénnyé válik minden külsőség,
Kiváltképpen az emberi szépség.
Időtlen idők óta, nagy a hatalma.
Bár valahol mélyen minden ember vágya,
De csak kevesek lehetnek birtokába,
Mégis elvárásként telepedett a világra.
Csak a szép testesíti meg a jót,
A vonzót, a szeretnivalót?
A szép arc s mosoly már fél siker?
S ki átlagos, tán csak fél ember?
Tán kevesebb értékkel jöttek a Földre?
Miért a szépnek van nagyobb értéke?
A belső érték miért szorul háttérbe?
Minden szépségnek megvan a helye,
Méltó értéke s hatása az életünkre:
Mint természet ölében, a naplemente,
S néző szemében, a művész tehetsége.
De ne ez legyen az emberi mérce,
S ki ezt nem éri el, magát eméssze.
Ne ezen múljon az önbecsülése,
A lehetőség, s a siker esélye.
2011. Ápr.3-4.
Bonyolult rendszer az emberi elme,
Belőle születik minden vágy és eszme.
Benne gyökerezik az élet nagy kérdése,
Hogy mi mindenre vágyik az ember életébe?
Ösztönösen vágyik a jó egészségre,
Hogy meglegyen mindaz, mitől függ a léte:
Ösztönösen vágyik a jó egészségre,Hogy meglegyen mindaz, mitől függ a léte:
Életadó friss kenyere, szomjoltó vize,
Hajlékot nyújtó otthona, saját fekhelye.
Biztonságban teljen nappala s éjjele,
Mindennapjait hasznosan élje le.
Nyugalommal töltse, munkája gyümölcse,
S a remény fényével nézhessen előre.
Környezete barátnak tekintse,
Adhasson, s kapjon, ha vágyik szeretetre,
A szerelem hevére, gyengéd ölelésre,
Család melegére, gyermeknevetésre.
Méltóvá váljon a megbecsülésre,
Méltóvá váljon a megbecsülésre,
Tiszta szívvel nézzen minden nap tükörbe.
Örömöt s hitet nyújtson sikerélménye,
Fejlődhessen, ha kész a fejlődésre.
A jövőben bízva, a kudarc se törje le,
Mindig legyen elég önbecsülése.
Kitűzött célját, ha lehet, elérje
Büszkén nézzen vissza, ha az öregkort elérte.
Soknak tűnik mindez, de erről szól az élet,
Ez teremti meg a lelki egészséget.
Ezért küzd és harcol, ezért hajtja vére,
Csak az lehet igazán boldog, ki ezt elérte.
2011. Márc.30-31.
A kikelet illata terjed a levegőben,
A természet lassan felébred a napsütésben.
A vágyak, mint rügyek, úgy törnek elő;
Most az újjászületésnek kedvez az idő.
Életre kel minden, ami él s mozog,
Ez mindig így volt s lesz, míg a Föld forog.
Az érzések, mint virágok, úgy bújnak elő;
Most az újjászületésnek kedvez az idő.
A szürke hónapok lassan tovaszállnak,
Gazdag színek, s élet tölti be a tájat.
Ma boldogságra vágyik minden esendő;
Most az újjászületésnek kedvez az idő.
2011. Feb.14.
Február 1.
E nappal kezdődik, a télutó hava,
E napon érkeztél, e sokszínű világba.
Ünnepre virrad ilyenkor a hajnal minden évben,
Köszöntsön a nap sugara, örömben, egészségben.
Hittel várj minden érkező holnapot,
Gyorsan felejtsd el a szomorú tegnapot.
A jövő, sokszor öleljen szorosan át,
Gyakran csalja elő, arcod mosolyát,
Ezt kívánja Neked, egy őszinte barát.
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
2011. Jan.31.
SZÜLETÉSNAPI KÖSZÖNTŐ
Január 22.
Ilyenkor télen, minden Januárban,
Ünnep van, a ****** családban.
A távolból köszöntelek e szép napon,
Szeretettel küldöm, jókívánságom:
Soha ne add fel álmodat s vágyadat,
Ne engedd, hogy az élet vezesse célodat.
Mindig örömmel töltsön el, aki vagy,
Amit birtokolsz, s amire még képes vagy.
Még sok valós álmot hozzon a holnapod,
Ami csak szebb lehet, ha mosollyal fogadod.
NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
2011. Jan.16.
SZERELEM…
Az érzés, mely a semmiből tör elő,
S fölös szenvedéllyel gyötör.
Egy érzés, mely mindent elsöpör,
Nem hagy mást, csak fájdalomözönt.
Az érzés, mely mar, s éget,
S úgy érzed, ez sosem ér véget.
Egy érzés, mely a szívben lüktet,
Mégsem lelhetsz benne szépet.
Az érzés, mely fojtogat,
S nem látsz belőle kiutat.
Egy érzés, mely olykor simogat,
De örömöt mégsem tartogat.
2010. Dec.31.
ÜNNEP
Változást hoz a tél érkezése:
Halványul a közöny, - helyette,
Szeretet és béke ül a szívekbe.
Mosolygó arcok, buzgó emberek,
Az utakon tömeg, valami közeleg.
Meghittség érzése tölti be a tájat,
Vastag hótakaró borít minden házat.
Festői látványt hoz az alkonyat,
Sokszínű-, ragyogó fényár hívogat,
A szívekben melegség, s családi hangulat.
Életre kel most sokféle érzelem,
A segítő szándék, s a figyelem.
De nem kell, hogy ünnep legyen,
Hogy mindenki egy lépést tegyen
Az év minden napján, bátran szeressen.
2010. Dec.20.
MAGÁNY
A lélek legnagyobb fájdalma,
Egy szerető lélek hiánya,
Az életnek így semmi tartalma.
Hiába, régen kínzó vágya-,
Győz, az üresség hatalma.
Hiába minden, ha a szív árva,
S zárjának kulcsa mélyen el van ásva.
Az egyedüllét örökös párja,
S a remény fényét sem találja-,
Hasztalan múlik el ifjúsága.
A remény már csak egy látomás,
Mostanra nem maradt semmi más,
Csak a csend, s a szívdobogás.
Minden új nap egy új csalódás-,
Tán boldogság nincs is, csak ámítás.
2010. Dec.9-10.
2010. Dec.9-10.
S az évek múlásával, már történelem.
Vegyes élményeink sokaságát rejti,
Mit nem változtat meg senki és semmi.
A boldog perceit öröm felidézni,
Mit sohasem tudunk, s akarunk feledni.
Szomorú perceit a szív, örökké őrzi,
A tegnap hibáit, ezért jó mellőzni.
S a világnak mindennap újat kínálnak,
Hol az emlékek és vágyak találkoznak,
Kinek örömmel, kinek, bánattal szolgálnak.
Néha röpke pillanatnak tűnik az egész,
Ha nem vigyázunk rá hamar ködbe vész,
Így nem marad idő eleget szeretni,
S a ma összes percét jobban megbecsülni.
S a ma összes percét jobban megbecsülni.
Mit néha gyermeki kíváncsiság övez,
Sokszor, nem kis félelmet, s kételyt sejtet,
S alaposan próbára teszi a hitet.
Hiába keresünk, kutatunk felőle,
Sokáig rejtély marad minden egyes perce.
Igyekszünk benne bízni, reménykedni,
S a holnap megannyi céljáért küzdeni.
S a holnap megannyi céljáért küzdeni.
Az idő folyton múlik, ez sosem változik,
A jelen múlttá, a jövő jelenné válik.
Sebesen repülnek az évek, s azt üzenik:
Az élet csak úgy lehet teljes, ha zajlik.
2010. Szept.20.
Gondolatok cikáznak a sötétben.
Olykor szépek, máskor kuszák,
S némelyek a lelket marják.
Gondolatok, melyeket emlékek táplálnak,
És sokáig cipelnek minden fájdalmat.
Nem hagynak reményt a holnapnak,
Mindaddig, míg szebbé nem válnak.
Érzések születnek a csendben.
Őszinték, mélyek és tiszták,
Néha mégis a lelket bántják.
Érzések, melyek a szív mélyéről fakadnak,
Sokszor fájó könnyeket fakasztnak,
Ha nem jutnak el oda, ahova vágynak,
Ahol, befogadást s viszonzást találnak.
Odabent valahol nagyon mélyen,
Gondolat, érzés eggyé olvad szépen,
Álmokká duzzadnak, s várják,
Hogy küldetésük megszolgálják.
Gondolatok, érzések tettekre sarkalnak,
Meg kell hát ragadni minden alkalmat,
Hogy a vágyálmok sikerré váljanak,
És örömként a lélekbe visszaszálljanak.
2010. Szept.11.
Az élet szép, ha van család,
Amely mindig melletted áll.
A testvér a testvérnek nem árt,
S a gyermek tiszteli apját, anyját.
Az élet szép, ha van barát,
Az élet szép, ha van barát,
Aki veled van, és figyel rád,
Ha átéled az élet kudarcát,
Vagy ha boldog nap köszönt rád.
Az élet szép, ha van egészség,
Hisz a kincsnél is többet ér.
Megléte igazi ajándék, mert
Nélküle, nem küzdhetsz az álmodért.
Az élet szép, ha van egy társ,
Akit melléd rendelt a sors,
Hogy megoszd mindazt mi fontos,
Mert anélkül a magány mardos.
Az élet szép, ha van béke,
S a gyűlölet, nem életünk része.
Ha az embernek nincs ellensége,
És mindennél többet ér tisztessége.
Az élet szép, míg van mosoly,
Az élet szép, míg van mosoly,
Amely felcsillan az arcokon,
S az emberek lelkébe hatol,
A vidám és borús napokon.
Az élet szép, míg van remény,
Míg szeretet él a szívek rejtekén,
Ami erősíti az ember hitét,
Hogy szépnek lássa életét.
2010. Szept.5.
Szeretni valakit, több mint egy érzés:
Tisztelet, szeretet és féltés,
Véget nem érő, tiszta igaz érzés,
Ábrándkeltő örök kísértés,
Nagy örömet nyújtó, erős kötödés.
SZERETNI FÁJ!
Igazán szeretni, néha fájó érzés,
Szeretetre vágyni, örök kísértés.
Teli érzelemmel, felmerül a kérdés:
Viszonzást remélni, nagy tévedés?
Álmodni is róla, bűn, esetleg sértés?
Nincsen erre válasz: marad a felejtés.
2010. Szept.1.
Akit elhalmozhat szeretettel,
Aki mellett mindig kiállhat,
Akinek karjaiba vágyhat,
Akinek a kedvébe járhat,
Akinek néha megbocsáthat,
Akiért mindig imádkozhat.
Boldog az, akinek van: kit boldognak lát,
Akinek imádja a mosolyát,
Akinek figyeli minden szavát,
Akinek lehozná a nap sugarát,
Akinek megérti minden baját,
Akinek elmondhatja bánatát,
Akivel megoszthatja álmát.
Akiről mindig gondoskodhat,
Akit, ha beteg ápolhat,
Akire jóban, rosszban számíthat,
Aki mellett hűen kitarthat,
Akiben őszintén megbízhat,
Akinek igaz társává válhat.
2010. Aug.31.
Augusztus 20.
Tudnod kell, hogy fontos vagy,
Azoknak is, akiktől távol vagy.
E napon a család is Téged ünnepel,
És elhalmoznak rengeteg szeretettel.
Ajándékot kapsz azoktól, akik szeretnek,
De főleg azoktól, akik Veled lehetnek.
Legyen ez a napod egy szép emlék,
Ha ezt olvasod, az Nekem is ajándék.
BOLDOG NÉVNAPOT!
2010. Aug.9.
NÉVNAPI KÖSZÖNTŐ
Március 24.
Mit mondhatnék, mit nem mondtak még?
Mindent mit szeretnél, adjon meg az ég.
Nyugalmat, békét, reményt és hitet,
És sose feledd, hogy sok ember szeret.
A versírást, soha ne hagyd abba,
Ezt kívánja barátaid egész hada,
Ajándékként, fogadd e néhány sort,
Szeretettel kívánok BOLDOG NÉVNAPOT!
2010. Márc.24.
SORSFORDULAT
Időd itt van, eljött hát,
Felforgat a változás.
Kisöpört már sok múltat,
Felszabadít sok erőt, energiát.
Most álmaid útján léphetsz tovább,
Lelked kitártad, a siker kapui várnak,
Hosszú még az utad, lépkedj csak bátran.
Ne csüggedj, ha utadat hullámok szegik,
Minden vihar elül, ha új hajnal érkezik.
A jövő a Tied, míg van benned szeretet
S így a világot csak jobbá teheted.
Te teremtesz bennünk reményt és hitet,
Felébreszted szívünkben a szeretetet
Gazdaggá váltunk, mert melletted állunk,
és kitartunk, mert a szívünkbe zártunk.
Céljaid, vágyaid ne téveszd szem elől,
Használj ki minden percet, mit kaptál az élettől.
Kitűzött utadon, magadhoz hű maradj!
Szebb a világ, mióta tudom, Te is benne vagy!
2010. Feb.14. - Ápr.
ÁLOM? (Haiku)
Csendben ülök itt,
Fejem válladra hajtom,
Közben álmodom.
Valós álom ez!
Hirtelen felébredek,
és nem vagy velem.
2010. Feb.2.
