„Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk. Aki a legkedvesebb. Lelkünkhöz közel álló. Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni.
A szeretet mélyebben van. Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél, társadalmi elvárásnál mélyebben. A szeretet nem kötelesség, nem feladat. Nem józanésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot. A szeretet a szabadság jegyében áll. Senki sem mondhatja meg, kit szeressek, kit ne szeressek, még én sem utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahova akaratunk fölér, ez a lelkünknek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe. A lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar. Úgy hívják: szabadság. Nincs benne kell és muszáj és az enyém és a tiéd. Nincs benne színjáték. Nincs hazugság. Nincs idő sem, mert ahogy egy életet leélhetek valakivel, és nem szeretem, s egyetlenegyszer találkozok valakivel, és szeretem. Az igazi szeretet feldúlhatja a világ rendjét…” /Müller Péter/
